Tájház

Az Etei Tájház rövid története

Etén, a Gurgyal sarkán állt a Katona-Keszthelyi családok tulajdonában lévő vályogház. Az épület a múlt század ’80-as éveiben összedőlt, udvarát felverte a gyom. 2003-ban az önkormányzat tulajdonába került az ingatlan, amelyen először szabadtéri színpadot és nézőteret létesítettünk. Rohonczi László  kezdeményezésére, az iskolában tanítók aktív közreműködésével az Etei Általános Iskolában 2002-ben helytörténeti kiállítást nyílt. Rengeteg eszköz összegyűlt, ezek méltó elhelyezésére 2005-2006-ban tájházat építettünk a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával. Az épület terveit Mogyorósi László tervező készítette el. Az építkezés költségei 12 millió Ft-ot tettek ki. A költségek 80%-át a KDRFT biztosította. A tájházban egy szoba, egy konyha, egy kamra és külön légtérben egy bemutatóterem található. 2007-ben AVOP pályázati projekt során 16 db bemutató vitrint és világító berendezést (irányítható fényű karos spotlámpákat) szereztünk be a tájházhoz, melyet rendeltetésszerűen, saját erőből építettünk be.
A berendezett Tájház és Falumúzeumot 2010. május 2-án, a község születésnapján adtuk át a látogatóknak. A múzeum hétköznap a községháza hivatali nyitvatartása alatt a látogatók rendelkezésére áll. A más időpontban érkező látogatók részére – telefonos egyeztetés után – felelős személy mutatja be a látnivalókat.
A múzeum Tájház részében gyűjtöttük össze és mutatjuk be a falusi szoba, konyha és kamra jellegzetes  bútorai, tárgyait és eszközeit, melyeket eleink használtak. A Falumúzeum kiállító tárlóiban a történeti értékkel bíró okleveleket, iratokat, protokollumokat és könyveket helyeztünk el szakszerűen kezelve.  Kis iskolatörténet bemutató mellett, itt találhatók régi hivatali működéssel kapcsolatos dokumentumok pecsétnyomók is. A falusi és a civil élethez kapcsolódó kiállítási tárgyak, mint a bábakönyv munkakönyvek, vőfélykönyvek és füzetek is láthatók. De a falusi asszonyok kézimunkázásának tárgyi hagyatékai, a slingelés mintanyomó fái is helyet kaptak a gyűjteményben. Külön tárlót szentelve  nekik, itt helyeztük el a község két elhunyt díszpolgárának, dr. Szabó Kálmán lelkipásztor és Szíjj Elemér igazgató-tanító személyes tárgyait is.
A múzeum kiállítótermének utolsó harmadában időszaki kiállításokat rendezünk be. Sokáig elektronikai  gyűjteményt tekinthettek meg a látogatók. Jelenleg a község települési értéktárába felvett helyi értékeket bemutató tablók és tárgyak tekinthetők meg. Újdonságként a kapcsolódó képi , hang  és videóanyagok QR kóddal beolvashatók.