Szíjj Elemér Emlék Alapítvány

A Szíjj Elemér Emlék Alapítványt etei magánszemély Szabó Sándor vállalkozó, ( volt tanítvány) alapította, 2013-ban, tanítója munkásságának elismerése, valamint az iránta érzett tisztelet jeleként. Motivációja elsősorban Szíjj Elemér  emlékének méltó  megőrzése, és a jövő generációkkal való megismertetése volt. Az alapítvány elsődleges célját azzal teljesítette, hogy tanítónk fekete márvány emléktábláját elhelyeztük iskolaépületünk falán. A volt tanítványok adakozásából befolyt, és az adófelajánlások révén azóta gyarapodó összeg az alapítványon keresztül támogatja az etei ifjúság oktatását-nevelését.

Szíjj Elemér tábla

Alapítványi dokumentumok:

Alapító okirat:

Cégbírósági végzés:

Az alapítvány bankszámlaszáma: 62900050-10010907

1%-os adófelajánló nyilatkozathoz az adószámunk:18514041-1-11
Kérjük, amennyiben módjában áll támogassa az alapítvány célkitűzéseit!

Részlet a magalakulást bejelentő szórólapunkról:
Az alapítvány célja:

„Elemér tanító bácsi pedagógusi munkásságának, a falu életében betöltött „lámpás”szerepének méltatása mellett, az ő szellemiségének megfelelően, az oktatással-neveléssel, összefüggő minden olyan célt, tevékenységet támogatni kíván, ami a felnövekvő nemzedékeket segíti iskoláztatásuk idején.

Az alapító okirat szerint ezek a célok, tevékenységek a következők:

  • Hagyományteremtés és hagyományőrzés/ az emléktábla /
  • Általános iskolai tanulók, valamint sportolók jutalmazása
  • Tanulmányi versenyek szervezése, finanszírozása
  • Hátrányos helyzetű tanulók támogatása
  • Az általános iskolai zenei képzések támogatása
  • Gyermekek táboroztatása, tanulmányi kirándulások támogatása
  • Iskolai tanulmányokat elősegítő kiadványok, adathordozó eszközök beszerzése

A felsorolás természetesen nem jelent fontossági sorrendet, hisz arról majd adott esetben a kuratórium dönt, lehetőségei és az igények függvényében.”

Az alapítvány legutóbbi iskolát(óvodát) támogató tevékenységei:

 

2025.
augusztus
A nyár folyamán a presbitérium a szülők bevonásával több alkalommal szervezett társadalmi munkát az iskolaudvari nyári foglalkoztató/esőbeálló befejezésének munkáira. A kőműves anyagok költségét célzott támogatásként az alapítvány számlájára utalták, ahonnét  megtörtént a számla kiegyenlítése.

 

2025.
május

Kazinczy Alapítványon keresztül 50%-os könyvbeszerzési pályázat a Tinta kiadótól 18.500 Ft befizetése mellett 37.000 Ft értékű könyvvel gazdagodott az iskolai olvasósarok

2025.
március

BGA Zrt Magyar falu Civil program pályázat udvari játszótéri eszközökre. A pályázat minden tekintetben megfelelő volt, sajnos forráshiány miatt tartaléklistára került.

2024. 
Az iskolai (osztály)kirándulást támogattuk 114 900 Ft értékben, valamint jutalomkönyveket vásároltunk 26.600 Ft-ért, és  két színházlátogatás belépőjegyét – 52.000 Ft-ot- fizettük ki.

2023. 
Ebben az évben 146.985 Ft -tal támogattuk az iskola munkáját, iskolai kirándulást költségének, műsoros fellépés kellékeinek, fejlesztő füzetek, valamint nyomtatópatron   beszerzésének,  átvállalásával.

2022.
BGA Zrt Magyar falu Civil program keretében 2 db interaktív kijelző, 1 db laptop pályázati úton való beszerzése mellett, 37.395 Ft kézműves anyag vásárlással,  10.040 Ft értékben fellépő pólók beszerzésével, valamint 95 .900 Ft kirándulási költség átvállalásával támogattuk.

2021.
Az iskola működését nyomtatók tintapatronjainak megvásárlásával, iskolai kirándulás költségének átvállalásával, kézműves anyagok biztosításával, valamint fellépés kellékeinek vásárlásával, 153.055 Ft-tal támogattuk .

2020.
A karácsonyi kézműves anyagok beszerzését támogattuk 45.450 Ft-tal.